Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2017. november 5., vasárnap

Fetter Nellit szülei, Dobos Botit és Sári nénit Boti anyukája vitte a XV.ker. Közösségi Házba 7,45 percre.
Bizony ott már, ebben a korai órában zajlott az élet! A Tarsoly zenekar, két prímással, fúvósokkal, cimbalmossal már muzsikált a verseny helyszínéhez legközelebb lakó pároknak.
Egész nap 150 produkciót nézett meg a zsűri. Egyik jobb volt, mint a másik! Gyönyörűen fölöltözött, kitűnően táncoló szólisták és párok mutatták be tudásukat korosztályonként!
Nellit a mezőföldibe -a tálegységnek megfelelően- egyszerűbb, zöld virágos kartonszoknyába és narancsos vizitkébe öltöztette Edit néni. A jól összeillő két ruhadarabot fekete kötény hozta harmóniába! A gyönyörűen keményített, vasalt, és épp megfelelő hosszúságú két alsószoknya. Nelli és Boti szépsége és kiállása elismerésre sarkallta a zsűri minden tagját! A rábaközi világos kartonszoknya a madeirás blúzzal, hozzá a világos selyem mellénnyel, és sötét rózsaszín köténnyel, melyet Mohácsy-Kisfalusi Reni kölcsönözte gyönyörű kendő tett teljessé, méltó párja volt Botondnak, aki a bátyja, Zalán különösen szép gatyájába, ingébe épp belenőtt, s  akinek Teski Zoli kölcsönzött egy szép, Nelli kötényével harmonizáló mellényt! Szilágyi Zsolt szerint nem csak szépen voltak fölöltözve, de ízlésesen is!
A délelőtti próbát követően először a kötelező táncokat mutatták be korosztályonként a versenyzők. Szorítottak a gyermekeinknek családjaik, Zsuzsi és Edit néni, de még rokonok is érkeztek!
A szabadon választott rábaközi bemutatása előtt megérkezett a Pálvölgyi család is! Kristóf látta a magas színvonalat! Valamelyik régiós versenyen ő is megmutatja tánctudását!
A zsűri egybehangzó véleménye szerint mind két tánc lépései odavalók, változatosak, stílusosak  voltak!  Ugyanakkor fölfedezték azt az izgalmat, amit minden táncos megél, ha először van ilyen típusú versenyen!
A magas pontszám a hihetetlenül erős mezőnyben a továbbjutáshoz ezúttal nem volt elegendő!
Az oklevél, a dicsérő szavak, az egész nap izzó, még is baráti hangulata, a zenekar élvezetes muzsikája, a változatosan fölöltözött, kitűnő táncosok nem tették nehézzé kivárni a 20 órakor kezdődő táncházat és a 21 órakor kezdődő értékelést!
Örömmel fogadtuk a zsűri gratulációját, az Örökség történetében először telefonon Szilágyi Zsolttól a részletes értékelés után!

Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés