Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2015. október 13., kedd

Az Idősek Napját ünnepeltük

          A Csete Balázs u. 8. szám alatt Közösségi Ház létesült. Ott köszöntötte az alpolgármester úr a Képviselőtestület nevében a megjelent szépkorúakat, akik élvezettel figyelték a Mészáros Jenő iskolából jött csapat hangulatos, vidám, csujogatókból, mondókákból és népdalokból szerkesztett, szépen előadott, gitárral kísért műsorát.
          
          Az időjárás okt.8.-ra esősre fordult, így a harminc táncosnak és az őket kísérő szülőknek kicsi lett volna a Közösségi Ház öltözője! Készséggel állt rendelkezésünkre az Árpád Óvoda vezetője. Az ott található tanácskozó terem megoldotta a gondot! Onnan vonult a sereg esernyők alatt, hogy bemutassa negyed órás műsorát! A szűnni nem akaró tapsból arra következtettünk, hogy szívesen néznének még bennünket!

          15,31-kor azonban néhány táncost szülei a következő „állomásra” kellett vigyenek, az ünnepeltek pedig vidáman szórakoztak tovább!

          Azok a táncosok az igen ízletes és méretes ajándék tortát csak a hétfői próbán tudják megkóstolni! Mert akármilyen sokan is voltunk, s akármilyen finom is volt a torta, akkora volt, hogy majd a fele megmaradt!

Így a próbán is jut majd mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés